Akinek van, annak adatik

Kép forrása: https://dr-terry-gordon-public.s3.amazonaws.com

Természetesen a kérdés nem közelíthető meg szociális hozzáállással, hisz az Abszolútum, mint az élet sok példájában láthatjuk, egyáltalán nem a “Földi” igazságosság szellemében jár el. Az abszolútum nem a “mindenki egyforma” alapján áll, és nem támogatja sem a javak, sem az esélyek egyforma elosztását - vagyis a lehető legtávolabb áll a szocializmus politikai és gazdasági eszmerendszerétől, amely a társadalmi egyenlőséget és a közösségi vagy állami tulajdont helyezi előtérbe.

Legtöbbször a pénzt hozzák fel példának: akinek sok pénze van, annak még több pénz adatik, akinek meg nincs, annak az sem elég, ami van, és gyakran egyre kevesebbel gazdálkodhat. Feltevődik a kérdés, hogy ez milyen univerzális törvény alapján alakul így.

Ahhoz, hogy ezt a kérdést megértsük, nézzük meg, mi van még annak, akinek pénze van? 

Biztosan van ambíciója, jó kedve, akarata, elképzelése, cselekvési képessége, pozitív hozzáállása, tudása, vagy tettvágya. Ha a pénztől, mint példától, elvonatkoztatunk, nézzük csak meg a vidámságot: Aki vidám, annak adatik még vidámság, aki szomorú, attól még az a cseppnyi öröm is elvétetik, ami esetleg fellángolna benne. Ha valaki tenni akar, elindul, és a lendülete megsokszorozódik. 

Mindenesetre ha csak a bőségre gondolunk, akkor a nyitottság, nyíltság az, amely az a valami, amire adatik a többi. Mondhatnánk, hogy aki bőségbe születik, az könnyen nyitott és szerez még több pénzt, aki szegénységben, az viszont hátrányban van, mert nem csak a pozitív hozzáállást, hanem a lendületet is nehéz megszereznie.

Egyik írásomban rávilágítottam arra, hogy a pénz közvetlen összefüggésben van a személyiséggel - pontosabban azzal, hogy a személyünket, magunkat, mennyire tudjuk odaadni a világnak. Ha megfigyeljük ezt a jelenséget, rá kell jönnünk, hogy tulajdonképpen ami adatik, az nem azért adatik, mert már van, hanem cserébe azért, mert mi a teljes személyünket odaadtuk - az abszolútum rendelkezésére bocsájtottuk. A szegény, nélkülöző embert nem csak a pénzhiány jellemzi. Ennél fontosabb tulajdonságai a bezárkózottság, titkolózás, felelősség elkerülése, a háttérben maradás. Csak ne kelljen kiálljon, csak senki ne kérje számon, csak senki ne lássa meg igazi önvalóját. Így aztán sokan irigyek, meg gyűlölik a gazdagabbakat, és nem akarnak semmit sem tenni az embertársaikért. Csak a saját boldogulásukra koncentrálnak, és beleszorulnak a hétköznapok stresszébe. 

Ameddig az ember saját személyét meg akarja tartani saját magának, addig nem tud kilépni a szükség kelepcéjéből. Aki meg akarja nyerni az életét, elveszti azt - és ez szorosan összefügg a most tárgyaltakkal.

Mert akinek van (felvállalt személyisége), annak adatik, akinek nincs, attól még a lehetőségek is elvétetnek.

És mi adatik? Nem fölöslegesen felhalmozott vagyon - ami szintén a szegénység egy megnyilvánulása, nem szerencse, hanem: bőség.

A bőség bőséget vonz, mondják a misztikusok. És tényleg, ha van bőség, arra csakis bőség lehet a válasz. A természet, a teremtés nem a szükség, hanem a bőség jegyében áll. Ezért ha valaki a bőség létminőséget magában integrálja, akkor bőségbe kerül. 

A bőség létminősége: az “odaadom magam”. 

Ennek egyszerű oka van: ha megnyílok, a teremtés bőségében részesülök, ha bezárom magam, akkor csak a szükség minőségét tapasztalom. Mindaddig, amíg be vagyok zárva, a bőség nem érhet el hozzám. 

De felhozhatnám példának a szeretetet is. A szeretet nem fogy el, bármennyit lehet adni, és minél többet adsz, annál több van. Akárcsak a világosság, az értelem. Az élet legfontosabb dolgaiból végtelen mennyiség áll rendelkezésünkre. 

Ha az ember korlátlan mennyiségben tud szeretetet és világosságot (őszinte, egyenes értelmet) nyújtani, akkor miért kerülne szegénységbe? Akkor kerül szegénységbe, ha azt gondolja, a szeretet nem jár mindenkinek, a szeretettel spórolni kell, és az értelmet megtartja magának. A rossz hír az, hogy a bezárt értelem már nem világosság, hanem sötétség. És a sötétség az az alapállás, ahol még az is elvétetik, ami van.