Sokféle tudás van, és milyen messzire vezet! - önmagunktól.
Az a tendencia mostanában, hogy adott területen, pl. tudományágban, minél szerteágazóbb és mélyebb, specifikusabb információt tárjanak fel. A sok specifikumba mélyedt szakember maholnap hogy érti meg egymást, ha mindenki más specifikummal foglalkozik és csak ahhoz ért? A munkapiacon is az a trend, hogy bizonyos jól meghatározott tudással kell rendelkezni. Átigazolni egyik területről a másikra csakis hazugsággal lehet. Már ha az ember nem hajlandó éhenhalni ebbe a részlet-kérdésbe. Az egységes tudás nem kell, nem piacképes. Nincs is, mert elveszett.
Szétszórtság van, ami az egység ellenkező irányultsága. Közös célok helyett egyéni célok, közösségek (közös- egységek) helyett monománia. Ez a mai ember anyagba zuhanása.
Mert a világ ilyen – mondják . Ha szóródunk akkor kifele megyünk, ez törvényszerű és azt látjuk, ami kívül van. Kívül színesebb, tágasabb, kényelmesebb, szórakoztatóbb, személytelenebb. Szépet és jót akarunk. Helyekre, tárgyakra figyelünk, állapotok helyett. A világ állapot, mondja Hamvas, és ezt megtapasztalhatjuk, ha értjük a teremtést, a sorsot, magunkat, állapotainkat. Milyen érdekes , hogy minél inkább a világba zuhanunk, monomániánk annál nagyobb; minél jobban szétszóródunk, az egységünk esélye annál kisebb. Ha ennek esélyét hagyjuk elveszni, a saját szellemi alapunktól kerülünk egyre távolabb, az imaginációs felülemelkedésünket veszítjük el. Középen van a teremtés gyújtópontja. Forduljunk vissza és ne csak az odautat tegyük meg, hanem a reflexiót, a visszautat is! Minél messzebbre mentünk, annál nehezebb visszatalálni. Azt hiszem azzal, hogy az ember ma már nagyon messzire el tud jutni rövid idő alatt, nem tud lépést tartani magával, elvéti a mértéket, a ritmust. Kifelejti önmagát.
A számsor a 0-val kezdődik manapság. Ez az alap, ez a centrum, a közép. Innen indul a semmi.
Eredetileg az első szám az egy. Akkor lenne mértékünk, mert minden szám között ez a különbség is (csak egész számok vannak), a számok minősége(és nem mennyisége) az egységtől való különbségét jelenti. Ezt lenne nekünk is jó felmérni, hogy mennyire vagyunk az egységtől. Akkor lenne valós önismeretünk, de amíg nincs közép, addig marad a szétszórtság: a semmi.
“Az idő aranyat ér” - mire fordítjuk? Mire használjuk ezt az eszközt? Hogy állunk benne, mit kezdünk magunkkal az időben? És miért? A jó időtöltésben elfeledkezünk magunkról, vagy belefeledkezünk egysmásba vagy egymásba?
Hasznos ismeret sok van. Önismeret csak Egy.
Hozzászólások
Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás.
A hozzászóláshoz lépj be a SZEPO közösségbe, vagy regisztrálj — utána itt is látszik majd a hozzászólásod.