Hamvas József: Fiamnak...

  Zengő zenével, zászlós friss csapattal Te is megindulsz, mint a férfiak. Hogy lett ez így? Még látlak játszva téged. Nem is rég volt… úgy látszik, hogy minap. Sorsdöntő órán méltónak találtak, Hogy harcolj küzdő férfiak során. Tudom, hogy büszkén mész el és nyugodtan. Fogjunk kezet hát, ifjú katonám.   A te korodban én álmodva jártam És sejtettem teremtő vágyakat. Emlékeim: egy szalad, egy virágszál S megénekeltem rózsás ajkakat. A te lelked kelő melódiája Elnémult zengő harci harsonán. Egy nagy valóság alkotó művébe Te is belényúlsz, ifjú katonám.   Tudod, hogy fáj a szívem, hogy te elmész, De hogy menned kell, azt is jól tudom. A mi fajtánk nem mostan jár először Gyilkos mezőkön, vérrel nyert úton. Mikor kardod először felkötötted, Szemedből akkor felvillant reám Szilaj vad kedve vén verekedőknek. A fajtájuk vagy, ifjú katonám.   Nem is tanítlak, mit kell tenned ott kint, Erős és ifjú lelked súgja meg. Az Isten adja, hogy megbírjad keményen A testi, lelki szenvedéseket. Mindnyájan értünk fáztok, éjjeleztek, Míg békén nyugszunk meleg nyoszolyán… Bár éjjel sokszor lelkemmel kereslek… Gondolj rám olykor, ifjú katonám.    És ha ebben a véres zivatarban Találsz egy gyengét, védtelen szegényt, Hajolj le hozzá, támogasd, segítsd meg, Elcsüggedt szívének adj reményt. Szíved jóságát, lelked tisztaságát Megóvd e véres, vad napok során. Ha jót tehetsz, ha gyengéken segíthetsz, Anyádra gondolj akkor katonám.   Zengő zenével, zászlós friss csapattal Eredj tehát. Én nem marasztlak itt. Tizennyolc évig néztem rád reménnyel. Most elviszed jövőmnek álmait. Amíg te ellész, köd borong előttem És utat vesztve járok tétován. Nehéz sorsomnak minden szép reményét Hozd vissza vígan, ifjú katonám!!!